2012. november 30., péntek

2012 - A futás éve


Az idei év változása abban állt, hogy elkezdtem komolyan foglalkozni a hosszútávfutással. Így éltem át a hosszútávfutó magányosságát :-)

Eddig is foglalkoztam a futással, csak nem volt célja. Idéntől lett, mivel éppen egy éve kitaláltuk páran, hogy körbefutjuk a Balatont egy 10 fős csapattal. Elkezdtük szervezni a csapatot, közben persze edzeni is kellett, hogy a verseny napjára megfelelő edzettségi állapotba kerüljünk, hogy ne okozzon gondot a ránk szabott táv teljesítése.

A csapat az év elejére összeállt, megtörtént a nevezés, így fejünk felett lebegett a rajt időpontja. Ettől kezdve, bárhova mentem az országba, mindig csomagoltam futócipőt is, hogy ne maradjon ki egy edzés szem. Az edzéstáv folyamatosan nőtt, a teljesítési idő pedig egyenes arányban csökkent, így egyre megnyugtatóbb edzettségi állapotba kerültem.

Közben edzettségi szint felmérése céljából kisebb versenyekre is neveztünk, hogy megnézzük, ki hol tart a felkészülésben, hisz a csapat 10 tagja 7 városban készült. Így vettem részt a Velencei tó körül megrendezett Tóparti futópartin is. Ez már főpróbának minősült, hisz tulajdonképpen körbefutottunk egy tavat :-)

A felkészülési időben készítettünk magunknak egyforma technikai pólót, a frissítőt tartalmazó kulacsot és matricát a kísérő autókra.

Majd eljött a várva várt nap, elindultunk a verseny rajtjának helyszínére, Tihanyba. A csapatunk érdekességét az adta, hogy minden futónak egy Kispolski volt a kísérőautója, így 10 kisautó is teljesítette a 212 kilométeres távot. Délután kettőkor volt a rajt, azon a napon 38 fok volt árnyékban, felhő egy szál sem. Én az első 13 kilométeres szakaszt Keszthely és Balatonberény között futottam, ragaszkodtam ugyanis ahhoz, hogy Zala megyében futhassak egy szakaszt. Ezután az éj leple alatt teljesítettem még 3 etapot, ami kellemes volt a napközbeni meleghez képest. Végül Csopak térségében futottam még egy távot másnap reggel, de már akkor is nagyon meleg volt, továbbá a fáradtság is látszott a mozgásomon már erőteljesen. De azért ezt a 6 kilométert is jó átlaggal futottam végig. Majd a rajt után húsz és fél órával célba is értünk, ami 2 órával lett jobb az előre kalkuláltnál.

A futást ezután sem hagytam abba, új versenyt találtunk magunknak edzőtársammal és szeptemberben elindultunk az ATOMfutáson, amit teljesen érdekes módon Pakson rendeztek meg. Érdekes volt a kijelölt pálya, mert a második fele az atomerőmű területén vezetett, melynek során egy épület egyik végén lévő ajtón befutottunk, majd mikor végigfutottunk rajta, a másik végén kifutottunk belőle. Na ez az épület az erőmű múzeuma volt :-)

Az év utolsó versenye a Rókaűzők volt, ami Kaposvár és Pécs között került megrendezésre. Ez is váltóverseny volt, nehézségét a Zselic és Mecsek leküzdése volt, hogy eljussunk egyik városból a másikba.

Már nézegetjük a jövő évi versenynaptárat, hogy melyik versenyeken induljunk, ami teljesen biztos, hogy az Ultrabalaton 2013-ban is a programok között fog szerepelni.

2012. augusztus 19., vasárnap

Visszatérés!

Kedves Next Generation blog olvasók!

Az elmúlt hónapokban időhiány miatt átmenetileg szünetelt a blog szerkesztése.
Az oldal iránti érdeklődés annak ellenére megmaradt, hogy gyakorlatilag új cikkek nem születtek: átlagosan havonta 2600-2700 kattintás érkezett az oldalra.
Most örömmel jelentjük, hogy november közepétől újraindul a szerkesztés, folyamatosan új cikkekkel jelentkezünk majd.

Üdv.
Roland

2012. január 30., hétfő

Egy nagyszerű film: Emlékezz a Titánokra!



Folytatva a tavalyi emlékezetes filmek sorát, idén is megszerveztük az első házi videózást. Két film közül választhattunk, végül a technika úgy döntött, mindenképpen az amerikai futballról szóló történetet nézzük meg. Én egyáltalán nem bántam, az igaz történeten alapuló mozi és a sportos téma számomra garancia volt, hogy élvezni fogom az estét.

A sztori egy nagyon izgalmas alaphelyzettel indul: a 70-es évek elején Amerikában megkezdődik a feketék és fehérek elkülönítésének felülről vezérelt felszámolása. Ennek jegyében a Virginia állambeli Alexandria városában összevonnak két középiskolát, ezzel együtt két focicsapatot is, az egyikben csupa színesbőrű, a másikban csupa fehérbőrű fiúval. A tetejébe a csapat élére politikai megfontolásokból a jóval tapasztalatlanabb és jóval szerényebb eredményekkel rendelkező edzőt (Denzel Washington) nevezik ki. A városban minden a fociról szól, az emberek rajongva szeretik a csapatot, a faji különbségek viszont rendkívül erősek: kölcsönösen súlyos előítéletekkel méregetik egymást fehérek és feketék, állandóan puskaporos a levegő, és nincs ez másként a focista fiúknál sem.

A frissen kinevezett fekete edző viszont nem ijed meg a feladattól, ellenkezőleg: felismeri benne a lehetőséget, partnerséget hirdet mindenki felé, leszögezi, hogy kőkemény szigorral fogja mindenkin behajtani a csapatérdek iránti tiszteletet, ugyanakkor mindenki számára világossá teszi, hogy kizárólag a teljesítmény számít, a bőrszínre nem lesz tekintettel.

Szoszó, Cili, Judit, Lili, Kriszta, Szabi, Melinda, Roli és Timi. Ha még a fotót készítő Bencét is ideszámolom, akkor éppen tizen jöttünk össze a videózásra

Éjszakai bunyókkal indul a hosszú edzőtábor, az edző következetessége azonban töretlen. A jeget egy kedves, de kissé félnótás fehér fiú töri meg, aki talán nem érzi át teljesen a faji ellentétek súlyát, és a fekete fiúk közé ül le ebédelni. Innentől kis lépésekben omlanak le az ellentétek, a fiúk felfedezik egymásban a sportolót, az embert, a barátot. Az edzőtábor végére szinte tökéletes csapategység alakul ki, mindenki elsöprő lelkesedéssel harsogja a Titánok indulóját.

A városba visszatérve azonban vége az idillnek, hatalmas próbatételek állnak a csapategység útjába. A fiúktól az egész város győzelmeket vár, ugyanakkor mindent megtesznek azért, hogy egymás ellen uszítsák őket, és csak a számukra elfogadható színű fiúkat segítsék. A legkisebb kudarcnál is azonnal az ellenkező színű edzők, fiúk fejét követeli mindenki.

Vajon egy kicsi, de összetartó közösség legyőzheti-e egy egész város előítéletét, meg tudják-e mutatni a pályán, hogy milyen ereje van az összefogásnak?

Mondhatnánk, hogy amerikai film esetén ez nem is kérdés, csakhogy ez a mozi egy igaz történetet ábrázol. A Titánok győzelme a mai napig fényes példaként mutat utat a faji megbékélésért vívott harcban.


Elnézést, hogy ilyen hosszan írtam róla, de nekem nagyon tetszett ez a film! :) 

A videózás után megbeszéltük a következő alkalmat is: Melindáéknál fogunk találkozni február 12-én, vasárnap este. A részleteket addig még egyeztetjük.

2012. január 6., péntek

Happy Next Year!

Boldog Új Évet Kívánunk minden jelenlegi és leendő Next barátunknak!!!

Reméljük, az idei évhez hasonlóan lesz alkalmunk sok időt együtt tölteni, és sok szép élményt közösen megélni!


2012. január 5., csütörtök

Kettős Next győzelem a megye egyik legnagyobb futóversenyén



A Next csapat két futóbolondja (Korpa és Roli) jóvoltából volt kinek szurkolni Zala megye egyik legnépszerűbb futóversenyén, melyen idén is 250-hez közelített a résztvevők száma. Mindketten a legnagyobb erőpróbát jelentő hegyimaratoni (kb 41 km, kb 800 m emelkedővel) számban álltak rajthoz, és ha már ott voltak, el is foglalták a győzelmi dobogó kétharmadát, sőt, a dobogó két rangosabbik fokát.

Méghozzá egészen kiváló eredményekkel, Roli és Korpa a verseny 17 éves történetének harmadik és negyedik legerősebb idejével értek be a célba! Roli már nyolcadik alkalommal indult a maratoni számban, ebből mind a nyolcszor sikerült neki a dobogón végeznie, és most negyedik alkalommal győzött. Korpának ez volt a szilveszteri maratoni debütálása, méghozzá parádés, újonctól még sosem látott erős eredménnyel!

Ajánljuk a fiúk beszámolóit és a verseny oldalát is (melyet különben tavaly óta Roli szerkeszt):

Szilveszteri Hegyimaraton (hivatalos oldal)

2011. december 20., kedd

Fiatal vállalkozók találkozója - Zalaegerszegen első alkalommal!

Immár egy hónap eltelt az első egerszegi FIVOSZ találkozó óta, de olyan sűrű a programunk, hogy eddig elmaradt a beszámoló. Most már azonban illene pótolni... :-)

Annál is inkább, mert remekül sikerült az összejövetel! Mintegy harminc vendég jött össze a Szent Kristóf Apartmanház termében, ahol a két órás rendezvény alatt sok hasznos információval gazdagodott mindenki.


Elsőként a FIVOSZ megyei elnöke, Szép Károly köszöntött mindenkit és ismertette a programot. Utána városunk polgármestere, Gyutai Csaba intézett biztató szavakat a vállalkozó kedvű fiatalokhoz. Szakmai oldalról Mazzag Ferenc, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke festett meglehetősen reális képet a mai vállalkozói lét nehézségeiről és lehetőségeiről, aztán Nagy András (Vállalkozásfejlesztési Alapítvány) és Homonnai Ferenc (Pannon Gazdasági Hálózat) adtak mélyebb betekintést a pályázatok világába. A hivatalos részt Szép Károly zárta a FIVOSZ bemutatásával, de utána még nemhivatalos formában sokan beszélgettünk tervekről, ötletekről, együttműködési lehetőségekről.

Megítélésünk szerint a találkozó elérte a célját: sok-sok kaput megnyitott akár új kapcsolatok, akár üzleti vagy pályázati lehetőségek felé. Természetesen az egyes szereplőkön múlik, melyiknek mennyire járnak utána, dehát az igazi vállalkozó arról ismerszik meg, hogy kiaknázza a kínálkozó lehetőségeket. Azok pedig adódtak bőven ezen a napon!

A folytatás sem fog elmaradni, természetesen, azonban egyelőre még dolgozunk a pontos formáján. Egy biztos: fogunk még jelentkezni erről a témáról - remélhetőleg nagyon jó hírekkel!

Beszámoló híradás a Zalai Hírlapban: A válság nehezíti a generációváltást a vállalkozásokban

2011. december 15., csütörtök

Marcipán házilag

Marcipán

Próbáljuk ki az otthoni marcipánkészítést. Amikor a marcipán tényleg mandulából készül.




Hozzávalók: 10 dkg mandula
                4 evőkanál agavé szirup
  1. Tegyük aprítógépbe a mandulát és daráljuk finomra.
  2. Adjuk hozzá az agavé szirupot és keverjük össze a géppel. Néhány másodperc múlva marcipánmasszaként össze is fog állni.
  3. Lehet nyújtani, vagy formázni különböző alakzatokba, kiszúrni sütőformákkal, stb.

Újabb, egyszerűbb recept

Mandulás golyók

Felújított régi recept. Eredetileg dióból készül, mandulával viszont lúgosító étel.

Hozzávalók: 28 dkg mandula
15 + 5 dkg nyírfacukor
2 kanál kakaó
5-6 kanál rizstej/rizstejszín
  1. A mandulát és 15 dkg nyírfacukrot külön-külön daráljunk finom állagúra.
  2. Keverjük hozzá a kakaót és annyi rizstejet/tejszínt, hogy formázható masszát kapjunk.
  3. Készítsünk golyókat belőle és a maradék nyírfacukorban hempergessük meg.
! Egészségtipp: a nyírfacukor ízben, külalakban és édesítőértékben egyezik a hagyományos cukorral. Ellentétben viszont azzal, egészséges. Gombaölő, segít a fogszuvasodás megelőzésében. Viszont vegyük figyelembe, hogy nem karamellizálódik, így ilyen ételek elkészítésére nem alkalmas.

2011. december 2., péntek

Mézeskalács

Sziasztok! 

Hoztam egy finom - és egészséges - mézeskalácsreceptet, se glutén, se cukor, se laktóz. Kellemes adventezést kívánok mindenkinek! 

12 dkg agavé szirup/nyírfacukor (vagy ki mit használ, mi van otthon)
12 dkg biomargarin (bioboltokban kapható, vaj állagú növényi készítmény)
3 tojásfehérje
2 kanál citromlé
50 dkg liszt (azonos arányban rizsliszt,kukoricakeményítő, kukoricaliszt, hajdinaliszt)
1 kiskanál szódabikarbóna
2 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék

Felmelegítjük a szirupot/cukrot a biomargarinnal, majd hűlni hagyjuk. A tojásfehérjékhez hozzáadjuk a citromlét, majd a margarinos masszát. Egy másik tálban összekeverjük a liszteket a szódabikarbónával és a fűszerkeverékkel, majd a szirupos keverékhez adjuk. Jól összegyúrjuk a tésztát, lisztezett felületen kinyújtjuk kb. 3-4 mm magasra, formákat szaggatunk belőle és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük őket.
Előmelegített sütőben, 3-4-es fokozaton kb. 10 perc alatt barnára sütjük őket.

Jó étvágyat :)
Reni

II. Nemzedékek Tornája 2011.12.10. Kölcsey F. Gimnázium



KÉZILABDA!









Nemzedékek Tornája



A tavalyi siker örömére idén újra megrendezésre kerül!



BELÉPÉS INGYENES!

1; A verseny célja:

A sportág népszerűsítése, játéklehetőség biztosítása a különböző korosztályok számára.

2; A verseny helye és ideje:

Kölcsey Ferenc Gimnázium. Zalaegerszeg. Rákóczi F u 49-53
2011.December.10
Kezdési időpont 8.30 óra

3; A verseny rendezője:

Egerszegi Kézilabda Klub
8900. Zalaegerszeg. Berzsenyi u. 12
Telefon: 06-30-487-5173

4; A verseny résztvevői:

A tornára nevezhet bármely hazai és külföldi csapat, korra és nemre való tekintet nélkül.

5; Nevezési díj: nincs

Játékidő: 2x15 perc

6; Játékszabály:

Az érvényben lévő kézilabda szabálykönyv alapján.

7; Költségek:

A torna rendezési költségeit az EKK fedezi, az utazás, szállás és étkezési költségei a csapatokat terheli.


Résztvevő csapatok:


Férfi:
- Egerszegi KK
- Szentgotthárd Senior
- Kékkeselyűk

Női:
- Egerszegi KK
- Botfa
- Caola Senior
- Forever Senior

Utánpótlás fiú:
- Egerszegi KK
- Budakalász
- Keszthely

Utánpótlás Leány:
- Egerszegi KK
- Körmend
- Lenti
- Ajka


Tervezett program:

8.30 – 9.00 Egerszegi KK – Körmend Leány
9.10 – 9.40 Egerszegi KK – Keszthely Fiú
9.50 – 10.20 Lenti – Ajka Leány
10.30 – 11.00 Budakalász – Keszthely Fiú
11.10 – 11.40 Egerszegi KK – Ajka Leány
11.50 – 12.20 Lenti – Körmend Leány
12.30 – 13.00 Egerszegi KK – Budakalász Fiú
13.10 – 13.40 Egerszegi KK – Lenti Leány
13.50 – 14.20 Caola – Forever Senior Női
14.30 – 15.00 Körmend – Ajka Leány
15.10 – 15.40 Egerszegi KK – Botfa Női
15.50 – 16.20 Kékkeselyűk – Szentgotthárd Senior Férfi
16.30 – 17.00 EKK – Egerszegi Öreg fiúk Férfi F


Várunk szeretettel minden sportbarátot és szurkolót!