2010. augusztus 25., szerda

A gyermekorvos szemével - interjú Dr Bicsák Lajossal

Lajost a sport kapcsán ismertem meg, egy közös barátunk révén találkoztunk először egy futóedzésen. A futás, a félmaratoni versenyek élményei rögtön szolgáltattak közös témát, de közvetlensége miatt is rögtön szimpatikus volt. Azóta jobban megismertem, és már pontosan értem, miért ragaszkodik hozzá olyan sok család, olyan sok szülő Egerszegen, hogy "a Bicsák dokihoz" járhasson a gyermekük. Szavai megszívlelendők és tanulságosak lehetnek minden szülő számára, ezért kértem egy rövid interjúra.

Kérem, röviden mutatkozz be!

Házi gyermekorvosként dolgozom. 20 éve végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd 7 évet a zalaegerszegi gyermekosztályon töltöttem. Jelenleg mintegy 1500 kis páciens tartozik hozzám.

Milyen problémákkal, betegségekkel találkozol leggyakrabban, és azok milyen okokra vezethetők vissza?

Leggyakrabban közösséget kezdő, bölcsödés, óvodás gyermekkel találkozom, akik védtelenek a fertőzésekkel szemben. A szülők sajnos túl korán kényszerülnek a kis gyermeket közösségbe adni (már 3-4 éves kor előtt), akik ilyen életkorban általában sokszor betegek.

Mit gondolsz, helyes táplálkozással mennyiben előzhetők meg, kerülhetők el bizonyos betegségek? 

Nagyon fontos a szoptatás a fertőzéses betegségek és az egyre gyakoribb allergiás megnyilvánulások megelőzésében. Be kell tartani a csecsemőtáplálási irányelveket, az életkornak megfelelően vezethetők be a tej, tojás, gluténtartalmú ételek. Gyermekkorban a vegetáriánus diéta nagyon nem ajánlott.

A Sunrider-rel mióta vagy kapcsolatban, és milyen tapasztalataid vannak?

Több mint 10 éve használok Sunrider termékeket, elsősorban az Alpha 20 C-t a kisgyermekek gyakori légúti fertőzéseinek megelőzésében. Kitűnőek a tapasztalataim, a gyermekek jóval ritkábban betegek, vagy ha mégis betegek, gyorsabban meggyógyulnak.

Gyermekkorban mik a legkritikusabb területek, szervek, szervrendszerek, amikre különösen oda kell figyelnünk?

Egyre gyakoribbak az allergiás betegségek (légúti, bőr, bélrendszeri tünetekkel), ahol a táplálkozási tényezők jelentősége nagy. A felnőttkori csontritkulás megelőzése (főleg nőknél) már gyermek- serdülőkorban kezdődik a megfelelő calcium bevitel biztosításával. Ugyanígy a megfelelő testi, szellemi fejlődéshez szükséges a vas, nyomelemek, telítetlen zsírsavak bevitele. Kiemelendő még a túlsúlyos gyermekek és felnőttek egyre növekvő aránya, itt megint csak döntőek a táplálkozási tényezők.

Végezetül milyen tanácsokat adnál jelenlegi gyakorló, vagy leendő szülőknek, akik egészséges, energikus és kiegyensúlyozott gyermekeket szeretnének a családban?

Egy gyermek egészséges, harmonikus fejlődéséhez szükséges a szerető, gondoskodó családi háttér, a megfelelő minőségű-mennyiségű étrend, sok mozgás, kisgyermekeknek a sok játék, később a gyermekre adaptált sport, a megfelelő oktatás.

Lajos, köszönöm a válaszokat!

2 megjegyzés:

  1. Köszönet ROLANDNAK az interjú elkészítéséhez!Gyakorló szülőként nem utolsó szempont,hogy van orvos aki megfelelő szemlélettel segít a családoknak a harmonikus fejlődésben.Számomra öröm ilyen tartalmú írásokat olvasni,és hogy ismerhetem e két EMBERT!

    VálaszTörlés
  2. Személyesen is van szerencsém ismerni Dr. Bicsák Lajost. Bencének, nagy kisfiának a fogszabályozásában veszünk részt. Havi rendszerességgel találkozom velük.Csak röviden annyit szeretnék hozzátenni,hogy példamutató mindabban amit mond(ill.írsz az interjúban) és nekem ettől hiteles.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.