2012. november 30., péntek

2012 - A futás éve


Az idei év változása abban állt, hogy elkezdtem komolyan foglalkozni a hosszútávfutással. Így éltem át a hosszútávfutó magányosságát :-)

Eddig is foglalkoztam a futással, csak nem volt célja. Idéntől lett, mivel éppen egy éve kitaláltuk páran, hogy körbefutjuk a Balatont egy 10 fős csapattal. Elkezdtük szervezni a csapatot, közben persze edzeni is kellett, hogy a verseny napjára megfelelő edzettségi állapotba kerüljünk, hogy ne okozzon gondot a ránk szabott táv teljesítése.

A csapat az év elejére összeállt, megtörtént a nevezés, így fejünk felett lebegett a rajt időpontja. Ettől kezdve, bárhova mentem az országba, mindig csomagoltam futócipőt is, hogy ne maradjon ki egy edzés szem. Az edzéstáv folyamatosan nőtt, a teljesítési idő pedig egyenes arányban csökkent, így egyre megnyugtatóbb edzettségi állapotba kerültem.

Közben edzettségi szint felmérése céljából kisebb versenyekre is neveztünk, hogy megnézzük, ki hol tart a felkészülésben, hisz a csapat 10 tagja 7 városban készült. Így vettem részt a Velencei tó körül megrendezett Tóparti futópartin is. Ez már főpróbának minősült, hisz tulajdonképpen körbefutottunk egy tavat :-)

A felkészülési időben készítettünk magunknak egyforma technikai pólót, a frissítőt tartalmazó kulacsot és matricát a kísérő autókra.

Majd eljött a várva várt nap, elindultunk a verseny rajtjának helyszínére, Tihanyba. A csapatunk érdekességét az adta, hogy minden futónak egy Kispolski volt a kísérőautója, így 10 kisautó is teljesítette a 212 kilométeres távot. Délután kettőkor volt a rajt, azon a napon 38 fok volt árnyékban, felhő egy szál sem. Én az első 13 kilométeres szakaszt Keszthely és Balatonberény között futottam, ragaszkodtam ugyanis ahhoz, hogy Zala megyében futhassak egy szakaszt. Ezután az éj leple alatt teljesítettem még 3 etapot, ami kellemes volt a napközbeni meleghez képest. Végül Csopak térségében futottam még egy távot másnap reggel, de már akkor is nagyon meleg volt, továbbá a fáradtság is látszott a mozgásomon már erőteljesen. De azért ezt a 6 kilométert is jó átlaggal futottam végig. Majd a rajt után húsz és fél órával célba is értünk, ami 2 órával lett jobb az előre kalkuláltnál.

A futást ezután sem hagytam abba, új versenyt találtunk magunknak edzőtársammal és szeptemberben elindultunk az ATOMfutáson, amit teljesen érdekes módon Pakson rendeztek meg. Érdekes volt a kijelölt pálya, mert a második fele az atomerőmű területén vezetett, melynek során egy épület egyik végén lévő ajtón befutottunk, majd mikor végigfutottunk rajta, a másik végén kifutottunk belőle. Na ez az épület az erőmű múzeuma volt :-)

Az év utolsó versenye a Rókaűzők volt, ami Kaposvár és Pécs között került megrendezésre. Ez is váltóverseny volt, nehézségét a Zselic és Mecsek leküzdése volt, hogy eljussunk egyik városból a másikba.

Már nézegetjük a jövő évi versenynaptárat, hogy melyik versenyeken induljunk, ami teljesen biztos, hogy az Ultrabalaton 2013-ban is a programok között fog szerepelni.

1 megjegyzés:

  1. Pakson én is futottam, de a múzeumban egyszer csak azt vettem észre, hogy egy szkafanderes figurához közelítek a falnál.

    Aztán szerencsére megtaláltam a kijáratot a sarokban... bár épp a megfelelő helyen voltam hozzá, de egy pillanatra nem igazán sugároztam az örömtől :)

    http://edzesonline.hu/edzes/1041464

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.