2010. július 3., szombat

Bemutatkozás: Molnárné Mátyás Adél

Molnárné Mátyás Adélnak hívnak, és 36 éves vagyok.
Tagja vagyok a fiatalok csapatának, mint „felső” korhatár, de végtelenül hálás vagyok, hogy köztük lehetek.:-)

Imádom az életet és szeretem az embereket. Tudom ezt manapság nehéz megérteni, de én bízom abban, hogy egyre nyíltabbak leszünk egymással és elfelejtjük a régi beidegződött szokásainkat, és borúlátó negatív gondolkodásunkat.
Az élet, elénk rakja a lehetőségeket, hogy nyitottak legyünk és szívből segítsük egymást.
Akkoriban, amikor találkoztam a Sunriderrel, Reikit tanultam.
Először csak tanultam hogyan kell, aztán gyakoroltam sokat, és kezdtem érezni, amit a Mesterem tanított.
Amikor eljártam találkozókra éreztem az energiákat és láttam azt a szeretetteljes hitet, ahogy az előadók beszéltek a tapasztalataikról és arról honnan indult el igazából a Sunrider életútja.
A Sunrider a Keleti filozófián nyugszik, a kínai Bölcselet áldásával. Akkor kezdtem összekapcsolni a Sunridert és a Reikit, hisz ugyanazon elméletet követ.
Mégpedig a Szellem, Test és Lélek harmóniáját. Az 5 főelem, az 5 szervrendszer, Yin-Yang, a csakrák, energiák… ezek számomra így, együtt öltöttek testet.
Én a spirituális fejlődésem egyik lehetőségét láttam meg ebben, és amikor elkezdtem inni, enni, akkor fizikailag is kapott a testem energiát. Ez is fontos, hogy fizikailag is támogassuk, regeneráljuk, méregtelenítsük testünket, hogy magasabb energia szintre hozzuk, ezáltal is magasabb rezgésen tartva a szerveinket. Ahogy a csapattal vagyok, és hallgatom az előadásaikat, egyre inkább rájöttem, hogy igenis fontos álmodni, fontos az, hogy tudatosan építsük életünket, hisz a teremtés művészetét sajátítjuk el, de az is fontos, hogy mindezt tiszta szívvel és segítő szándékkal tegyük!
Tehát számomra harmóniában van, a hit, a szeretet, na és nem utolsó sorban az alázat!
Fontos megérteni és életünk részévé tenni ezt a filozófiát, hisz ez a „jövő”, hogy tudatosan és szeretetben éljünk, ahol minden embernek joga van az élethez, az élet jobb minőségéhez, hisz a lehetőségek bennünk vannak, csak felszínre kell őket hozni. Minél több pozitív rezgés van körülöttünk, és minél jobban kitárjuk szívünket, annál jobban megvalósíthatók az álmaink!
Egy idézettel zárom soraimat, remélem, most aki olvasol, mosollyal és melegséggel szívedben töltöd a napod további részét!:-)
„Tanulni annyi, mint rájönni, mi az, amit már tudsz. Cselekedni annyi, mint megmutatni, hogy tudod. Tanítani annyi, mint másokkal tudatni, hogy ők is éppúgy tudják, mint Te magad!” R.Bach
Szép napot!-))
Adél

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.