2010. szeptember 17., péntek

Beszámoló a Nyitó Party-ról

Cili, Szoszó, Liam, Erika, Viki, Roli, Sanyi, Laci, Silvia, 
Melinda, Maya, Peti, Timi (a képről hiányzik: Szilvi).
Csütörtök este 8 órakor a tervek szerint megtartottuk első nagy találkozónkat, a Nyitóparty-t. Az utolsó pillanatban jött hatalmas esőzés elijesztett néhány érdeklődőt, de a legbátrabbak így is ott voltak, és nagyszerűen éreztük magunkat.
A party 3 részből állt:

Az elején én (vagyis Roli) tartottam rövid bevezetőt, melyben meséltem a Next Generation-ről, arról, hogyan jött az ötlet, milyen terveink vannak, és hogy miért miénk a jövő.






Aztán sorban bemutatkoztunk egymásnak, kötetlenül mindenki mesélt saját magáról egy pár szót, illetve elmondta, mit gondol erről a kezdeményezésről.






Végül az est fénypontjaként közösen nekiláttunk az előre elkészített süti, pogi és üdítőállománynak, és közben persze folytattuk a beszélgetést, megbeszéltük a jövőbeli találkozók programját. 







A party tehát remekül sikerült, elérte a célját, és lelkesen tervezgetjük a folytatását. Csak felsorolásképpen a programok, amik felvetődtek a közeljövőre: kirándulás, piknik, társasjáték, sportolás, gokartozás, termálfürdő, stb..

A Party-n a társaságról és a bevezető előadásról készült képek ide kattintva megnézhetők.


Továbbra is szeretettel hívunk és várunk minden nyitott fiatalt, egy ilyen szuper csapatban mindenki remekül fogja érezni magát, és sok új barátra találhat!

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Az időjárás nem igazán volt tekintettel a nyitó napon,így kezdődött,viszont én úgy érzem remek hangulatban végződött!Bízom a folyamatos folytatásban,mert bebizonyosodott, igényre törő kezdeményezést indítottunk el.Talán bővülni is sikerül a csapatnak,és közösen megszervezni a közös programokat! Nagy reménnyel várom a folytatást!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.