2010. november 22., hétfő

Fiatal Vállalkozók Club-ja Nagykanizsán


egy korábbi club fiatal vállalkozóknak
Múlt héten csütörtökön Laci egy nagyon izgalmas programra invitált, így ketten autóba is ültünk és meg sem álltunk Nagykanizsáig. Ahol is az ipari telepen újonnan átadott Inkubátorház-ban fontos eseményt látogattunk meg: a FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének) kanizsai klubtalálkozóját.

A szervezet 2008-ban alakult a magyar fiatal vállalkozó generáció összefogására. Szépen terjeszkednek, gyakorlatilag már a fél országot behálózták, rengeteg üzleti együttműködő partnerük van máris, és a médiában is sikerült kiemelt figyelmet szerezniük.

Magán az eseményen több rövid előadást hallhattunk (jeles szervezetek megyei vezetőitől), az ipar és kereskedelem jelenlegi nehézségeiről és a jövőbeli perspektívákról, pályázati lehetőségekről, együttműködési elképzelésekről. Az előadások után lehetőség volt egymásnak bemutatkozni, kapcsolatokat kötni és erősíteni.

Lacival örömmel állapítottuk meg, hogy szinte minden előadó egybehangzó véleménye szerint a jövő a közösségépítésben, a hasonlóan gondolkodók egymásra találásában, a közös gondolkodásban és az együttműködésben, egymás segítésében rejlik! Ezek szerint nagyon jó úton indultunk el tavaly novemberben! Természetesen fel is vettük a kapcsolatot a FIVOSZ zalai vezetőjével (mellesleg a szervezet országos stratégiai elnökével) Szép Károllyal, remélhetőleg mindkét fél részére gyümölcsöző kapcsolatot sikerül majd kialakítani.

Én magam nagyon lelkes vagyok a téma iránt, rengeteg fantáziát látok benne a jövőre vonatkozóan. Lacival hazafelé egészen Egerszegig soroltuk a terveket, ötleteket, amit ez a remek rendezvény indított el mindkettőnkben. Számítunk majd a többiek segítségére is!

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm Rolandnak,hogy lehetőség volt együtt menni az előadásra!Én már előtte amikor meghívást kaptam,éreztem,hogy jó helyre megyek,de amit aznap adott a találkozó,minden képzeletet felülmúlt!Ugyan így vagyok az átélt beszélgetésekkel,és a haza felé úttal is.Tervszerű,átlátható,érthető témákat vázoltak elénk,akik e dolgokat fontosnak tartják,megfelelő választ kapnak keresett igényükre.Bízom a sikeres folytatásban,várom az újbóli találkozást a Fivosz tagjaival,és minden érdeklődőt!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.