2010. november 21., vasárnap

Alsópáhoki hétvége


Egy kis rövid beszámoló jutott feladatul Roli által, hogy meséljek a társaságnak az e hétvégi, Kolping hotelben töltött napjainkról. Azt hiszem, ez talán a kisgyermekes szülőknek lehet leginkább érdekes, ugyanis elsősorban az ő igényeiket hivatott kiszolgálni a hely.


Szóval, akik még nem jártak ott, talán jó néven vesznek néhány információt. Először is, nagyon figyelmes, hatalmas területű és további fejlődést remélő intézményről van szó. Minden lehetőség adott, hogy akik gyerkőceiket nem tudják - vagy nem is szeretnék - másra bízni, pihenhessenek anélkül, hogy kényelmi gondjaik lennének. A foglalkozásoktól kezdve a baba-mama konyhán keresztül az egészen kicsiknek való medencéig, mellette a járókáig, a mindössze 40 fokos szaunáig, Bobó viziló rendszeres látogatásáig minden adott, hogy akár a szinte újszülött csöppségekkel együtt tudjanak kikapcsolódni. Nem beszélve a reggeli és vacsora alkalmával a minden igényt kielégítő, bőséges étel- és italválasztékról! Jó időben még kötélpálya, pedálos gokart, indián tábor és kecskék is várják az ifjúságot. Ha valaki a foglalkozások ideje alatt, vagy eleve gyerek nélkül szeretné élvezni a pihenés örömeit, annak "gyerekmentes" övezet áll a rendelkezésére termál, úszási illetve szaunázási lehetőségekkel.

Egyelőre még nincs baba tervben sem, így kicsit kimaradtunk a dolgok javából, de ettől függetlenül kellemes hétvégét töltöttünk Alsópáhokon. Úgyhogy hajrá fiatal szülők, fedezzétek fel Ti is ezeket az élményeket!

1 megjegyzés:

  1. Sajnos csak másfél napot töltöttünk a szállodában (péntek estétől vasárnap délelőttig), mire mindent felfedeztünk, már indulhattunk is haza. A felszereltség világszínvonalú, a kiszolgálás nagyon figyelmes, szóval én is csak ajánlani tudom!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.