2011. január 21., péntek

Bemutatkozás: Vágvölgyi Viktória

Tomival
Sziasztok,

Vágvölgyi Viktória vagyok, nagykanizsai születésű, de jelenleg már 1996 óta élek Zalaegerszegen. Mondhatom magam zalaegerszeginek, és nem mellesleg szeretem ezt a várost. A számviteli Főiskola miatt kerültem ide, tévedésből:)) hiszen 18 évesen nekem még gőzöm sem volt arról, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Tanulás mellett mindig sportoltam - ahogy azt a szüleimtől láttam - 9 évig verseny úsztam sikerrel, majd kosárlabdáztam édesapám szigorú kezei alatt.

A közgazdász diploma és a munkához való hozzáállásommal mindig sikerült olyan munkahelyen dolgoznom, ahol sokmindent megtanultam, hasznos tapasztalatokat, információkat szereztem, és rájöttem, hogy a tudás tényleg hatalom - amit mindig nagymamám hajtogatott nekünk gyerekként, és mi nem nagyon akartuk megérteni, miről van szó...:))) A lényeg, hogy legutóbbi, biztonságosnak, úgymond nyugdíjas állásnak tekinthető munkahelyemet elhagytam, felmondtam, mint köztisztviselő, azért hogy tényleg azzal foglalkozzam, amivel igazán szeretnék.

Úszást tanítok piciknek, iskolásoknak, felnőtteknek, szépkorúaknak. Igazából ezzel már a főállásom mellett elkezdtem foglalkozni. Először csak azért, hogy az irodai munka nyomasztó monotonitásából, a nem a munkájukkal foglalkozó kollégák állandó rosszindulatú elméleteitől kiszakítsam magam a nap végén. Meló után, ha fáradtan és ingerülten érkeztem is az uszodába, boldogan és energikusan tértem haza. Az úszásoktatásban magamat adhatom, kreatívnak, türelmesnek, játékosnak kell lennem, önbizalmat adhatok a kicsinek, aki rettenetesen fél a víztől, a nagynak, aki idősebb fejjel elhatározza, hogy megtanul úszni. Örömet adni, türelemmel eredményeket elérni: fantasztikus érzés. Úgy érzem, hogy adok, hatok, jó irányba terelgethetem a fiatalokat. Jelenleg hivatásként tanítok úszást, és mellette babaúszást tanulok.

Terveim szerint tavasztól szeretnék babaúszó csoportokat elindítani, ahol a szülőket megtanítom, hogyan tudnak a gyermekeikkel a vízben harmonikusan együttműködni, képességeiket fejleszteni, élményt nyújtani. A jövő pedig kifürkészhetetlen...tanulni biztosan szeretnék.

5 megjegyzés:

  1. Viki!
    Nagyon szimpatikus a bemutatkozásod, nagyon drukkolok, hogy sikerüljön minél jobban beindítani az úszás oktatást és megvalósítani a terveidet!
    Szerintem jól tetted, hogy váltottál, és teljesen megértem, amiről írtál: én is nehezen bírom ki, ha egy helyben kell ülnöm egész nap. Valósággal pihenésnek számít ilyenkor, ha elmehetek utána egy jó fárasztó edzésre! :-)
    Roli

    VálaszTörlés
  2. Viki!
    Igazán tartalmas írást kaptunk Tőled is,köszöntelek az oldalon,és majdan valamelyik programon!Szép amit eddig elértél,bátorság volt Neked is váltani,viszont úgy olvasom merjünk váltani,mert akkor közelebb kerülünk a saját megvalósításunkhoz! Az úszó leckéket melyik uszodában tartod,és milyen napokon,időpontban? Van iskolai focicsapatom, akikeket szívesen vinnék,amennyiben megbeszéljük a pontos felállást,jó? További sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Szia Viki!
    Nagyon örülök, hogy itt vagy velünk! Már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy megtanuljak normálisan úszni. Ugyan tudok, leúszom az 50 hosszt az uszodában, de az a tipikus "sétaúszó" vagyok! Az egyik nagy álmom, hogy úgy ússzak, mint a "nagyok", fejem a vízben, úgy vegyem a levegőt ahogy kell, és gyorsabban tegyem meg a távot, amit kitűzök magam elé......szóval ebben kérném a segítséged, ha lehet. A városi uszodában tartod az edzéseket?
    Előre is köszönöm, leendő tanítványod:-)
    Melinda

    VálaszTörlés
  4. Szia Viki!
    Én is köszöntelek a Csapatban! Nagyon érdekes és szimpatikus a bemutatkozásod, látszik, hogy Te sem vagy egy "hétköznapi" ember :)
    Nagyon tetszik nekem, hogy mertél váltani, és valami olyat csinálni, amit szeretsz, hiszen innentől kezdve ez már nem is munka, hanem szórakozás. :) Annak ellenére, hogy biztos nagy felelősség van rajatad, mikor a piciket, vagy akár az idősebbeket tanítod úszni. A babaúsztatás pedig nagyon szép szakma lesz! :) Kívánom, hogy minden terved legalább ilyen jól sikerjön, mint ez a munkahelyváltásod. Sok sikert a jövőben!

    VálaszTörlés
  5. Szia Viki!
    Gondoltam megosztom a többiekkel, hogy már tudok úgy úszni, mint a "nagyok"! Fejem a vízben!!!! Heti egy alkalommal találkozom a Vikivel egy órát töltünk együtt. Mindig mosolyog és pozitív energia árad belőle. Azt hiszem, hogy ez egy tanulónak nagyon fontos (főleg akkor, ha valaki úgy kerül hozzá, hogy egyáltalán nem tud úszni, "fél" a víztől) Csakis ajánlani tudom mindenkinek!

    Köszönöm Viki!!!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.