2011. április 14., csütörtök

Bemutatkozás: Dallos Ádám


Sziasztok! Dallos Ádám vagyok. Nem egy állásinterjún voltam, és nem egyszer írtam önéletrajzot sem, mégis zavarban vagyok, hisz kötetlen formában még nem mutatkoztam meg. Teszek egy próbát!

Zalaegerszegen születtem, s noha az elmúlt években több helyen is éltem, mégis ős-zalainak vallom magam. “Lelkes” nebulóként a Landorhegyibe és a Kölcseybe (a retró kedvelőinek: a Hamburgerbe és a Ságváriba) jártam, a legszebb éveimet viszont egyetemistaként a közgázon, Pécsen töltöttem. Sőt, a legeslegjobb fél évem Hollandiához, az Arnhemben nyert ösztöndíj szemeszteréhez kötődik. Az egyetem egyetlen magyarjaként rengeteg külföldi barátra tettem szert, nehéz volt a “nagyon jó”-ból a csak “jó”-ba visszatérni. 


A diploma után a szokásos magyar karrierútnak megfelelően engem is felszippantott a főváros, másfél évig Budapesten éltem, és egy nemzetközi tanácsadó cégnél, a “big four” egyikénél, a Deloitte-nál dolgoztam, majd visszatértem szülővárosomba, hogy az egyetlen helyi multi, a Flextronics logisztikusa legyek.



A családom és a barátok mellett van még egy dolog, ami mindig hazahúz, ez pedig a zalaegerszegi kosárlabda. Gyerekkorom óta a ZTE megszállott rajongója vagyok, és ez a rajongás az elmúlt 3 évben valamilyen formában testet is öltött: önkéntes munkámmal próbáltam segíteni szeretett klubomnak. Első sorban a klub kommunikációja, bővebben a hivatalos honlap és a kiadványok tartoztak önkéntesen vállalt feladataim közé. Lubickoltam a feladatkörben, hisz kiélhettem írói vénámat, hódolhattam a hobbimnak, korábbi idoljaimat pedig (talán nem túlzás) már barátaimként tudhattam. Ilyen körülmények között pedig a munka nem is munka, legalábbis ezt gondolhatnánk. 3 nagyon szép és örökké emlékeZETEs év után azonban az “örök szerelemtől” ugyan nem-, de a feladatkörtől elbúcsúztam. Egy könyv, több száz oldalnyi újság és több ezernyi cikk kötődik ehhez az 1000 naphoz, és egy csomó olyan élmény, ami sem számmal, sem mással nem kifejezhető.



Ha nem dolgozom, ha nem kosármeccsen vagyok, vagy kosármeccset nézek, vagy kosárfesztivált szervezek, vagy éppen kosarazom - akkor legszívesebben utazok, olvasok, vagy egy jó filmet nézek. És örömmel veszek minden olyan - Next Generation-höz hasonló - civil kezdeményezést, amely őszinte emberi kapcsolatokra és értékekre épül!

Dallos Ádám

6 megjegyzés:

  1. Szia Ádám! Örülök, hogy itt is "találkozhatunk" ! :) Nagyon bírom, hogy milyen választékosan tudod kifejezni magad, mint ahogy itt is az írásodban. Olyan jó ilyeneket olvasni! :)
    Szép dolog volt tőled ez a 3 év,amit a kosárcsapatért tettél szívvel-lélekkel! Nem sok csapat mondhatja ezt el magáról. Én láttam, olvastam az írásaidat, újságaidat, amelyekben a mi zetés kosarasainkról szólsz. Nagyszerű válogatások, és egy örök emlék lesz ez a városnak.

    Üdv a Next csapatban! :D
    Maya

    VálaszTörlés
  2. Ádám, én is köszöntelek közöttünk!

    Évek óta figyelemmel követtem a kosárcsapat életét az oldalon, akkor még nem gondoltam, hogy egyszer majd személyes kapcsolatba is kerülünk egymással.

    Csatlakozom Mayához, óriási érték az elvégzett munkád, nagyban hozzájárultál ahhoz, hogy a sportsikeren túl a csapat egy igazán szerethető közösség legyen.

    Remélem, hamarosan személyesen is találkozunk!
    Roli

    VálaszTörlés
  3. Kedves Szervezőtársam!

    Az önéletrajz jól sikerült. Most is:))) Örülök, hogy csatlakoztál:)

    További kreatív ötleteket és lelkesedést kívánok Neked!
    Viki

    VálaszTörlés
  4. Szia Ádám!
    Én még nem ismerlek Téged. Illetve nem ismertelek. Az "állásinterjúd" jól sikerült :D. Megnéztük a filmet amit Te ajánlottál-egész jó volt.Köszi. Szeretnénk mihamarabb személyesen is megismerni Téged!
    Úgy látom a ZTE kosárlabda játékát mindannyian imádjuk :->.
    Cilcsi

    VálaszTörlés
  5. Szia Ádám!
    Csatlakozom az előttem szólókhoz! Gyerekkorom óta drukkere vagyok a csapatnak, és figyelem a teljesítményüket (a Te írásaid ebben sokat segítenek, segítettek:-() Ha időm engedi élőben is szurkolok. Nagyon sajnálom, hogy "felmondtál", de megértem a döntésedet. A könyv egy igazi kincs nekünk, és az utókornak. KÖSZÖNJÜK!!!

    Üdv a csapatban! Sok szeretettel várunk a legközelebbi programra....

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok,

    köszönöm a visszajelzéseket, csak annyit tudok mondani: remélem hamarosan személyesen is találkozunk!

    Ádám

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.