2011. május 18., szerda

Bemutatkozás: Máriaföldy Kinga

Sziasztok!
 
Nevem Máriaföldy Kinga, 26 éves fogorvos vagyok. (a dr-t kizárólag hivatalos ügyekben használom :) ) Fél éve élek Egerszegen, szülővárosom Nagykanizsa. Több generációs orvos családba születtem, így legidősebb gyermekként szinte elvárt volt ez a pálya. Szívem szerint képzőművész lennék, szabadidőmben olajfestményeket festek (a két kedvencemet osztom itt meg Veletek), jobbkezesként bal kézzel rajzolok, zongorázom (szigorúan hallás után :) ), fényképezek. Szeretek nyelveket tanulni, az angol, francia mellett most olaszul illetve svédül tanul(gat)ok.

Kezdő orvosként még nehezen boldogulok a mostani egészségügyben, melyet egyre pénzéhesebbnek tartok. A mai orvosi hozzáállás tapasztalataim és tanulmányaim szerint a receptírásig terjed(tisztelet a kivételnek), mely nagyon elszomorít. Egyre jobban hiszek a tudat energiáiban, abban, hogy a betegségek lelkünk sérüléseinek következménye. Az embert kellene gyógyítani, nem csak a tünetet.. Szívesen kísérletezgetek alternatív, természetes anyagokkal, és ha lehet, nem támogatom a gyógyszergyárakat általam felírt mérgekkel, melyek az emberi szervezet roncsolására, sem mint gyógyítására szolgálnak..



Nagyon örülök, hogy Cili révén megismertelek Titeket, akik hasonló felfogással élik mindennapjaikat.

Az alábbi filozófiával zárom soraimat, remélem hamarosan személyesen is találkozunk!

Legyetek jók!




"Az élet ajándék:

- Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak beszélni.
- Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit enni.
- Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra, akik Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk.
- Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamar mentek el a másvilágra.
- Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezetned, gondolj azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell megtegyék.
- És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat.
- És amikor gyötrő gondolatok rosszkedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz."


6 megjegyzés:

  1. Kinga!
    Mindannyiunk nevében nyugodtan írhatom: mi örülünk nagyon, hogy megismerkedtél velünk.
    A képek csodaszépek!!! Biztosan kiváló vagy fogorvosként (Cili is ezt mondta), de az biztos, hogy a művész szakmának komoly veszteség, hogy nem ezzel foglalkozol főállásban... Van esetleg egy netes cím, ahol meg lehet nézni minden képedet?
    Az utolsó, szívmelengető sorokért pedig külön köszönet!
    Roli

    VálaszTörlés
  2. Szia Kinga!
    Nagyon örülök, hogy egy ilyen csupa pozitív ember, mint Te köztünk vagy! Nagyon színes és mosolygós egyéniség vagy!!!! Gyönyörűek a képek!Itt is szeretném megköszönni a kirándulás szervezését, nagyon jóra sikeredett, bízom benne, hogy legközelebb is velünk tartasz!
    Melinda

    VálaszTörlés
  3. Szia Kinga! A bemutatkozód olvasása után azt vettem észre, hogy végig mosolygok, annyira tetszett. :D
    Gyönyörű képeket készítettél, én is kíváncsi lennék a többire is! :)
    Tényleg nagyszerű szakember vagy, én ezt állíthatom, hiszen voltam már nem egyszer "kezeid alatt" :) Mondtam is utána Cilinek, hogy a Kinga a legügyesebb fogorvos, aki eddig "dolgozott rajtam". Semmi nem volt kellemetlen és fájdalmas. Köszi innen is! :)

    Mégegyszer szeretném megköszönni a kirándulás szervezését, azt a nagyszerű napot! :D
    Örülök, hogy Te is, egy ilyen csupa pozitív fiatal a Next G. csapatban vagy Velünk! :)
    Maya

    VálaszTörlés
  4. Kinga!
    Bemutatkozó soraidat olvasva,az emelkedik ki,hogy mennyire sok oldalú vagy! A kirándulás alkalmával már kaptunk ízelítőt,hogy miként látsz dolgokat.Szeretném megköszönni,hogy mekkora figyelemmel dolgoztál fiam tenyerén is,amikor kisebb beavatkozást kellet eszközölni!Nagyszerű,hogy Cilivel megtaláljátok a munka közepette a jó hullámhosszt és a Next csapat is bővült egy újabb remek csapattaggal! Akár a fogorvosi,akár a képek festésében kitartást,erőt és folyamatos lendületet kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a kedves szavakat!! :))
    Nagyon örülök,hogy a kirándulásunk iylen jól összejött! Van még pár túra ötletem, máskor is benne lennék a szervezésben!;)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!

    Csak megerősiteni tudom,a többiek véleményét ,én
    is örülök Kingának,hogy megismertük.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.