2011. augusztus 15., hétfő

Kisvasút és strandolás Bázakerettyén

A hétvégén még igazi strandidőt élvezhettünk, és mivel előfordulhat, hogy már nem sokáig, szerettük volna kihasználni a lehetőséget egy kis pancsolásra. Nálunk nyaraló unokaöcsém, Adrián kívánságára Bázakerettyét választottuk, nem keveset nyomott a latba, hogy megemlítettük neki a kisvasutas közlekedés lehetőségét... :)

A terv szerint már reggel is vasúttal mentünk volna Csömödértől, de kicsit elment az idő, így (egészen más irányból) autóval mentünk el egészen a fürdőhelyig. Aki még nem volt itt: kicsi, de szépen kiépített strand a kerettyei: hidegvizes (de még milyen hideg) nagy medence, és kisebb melegvizes élményfürdők is várják a vendégeket. Szinte egy erdő közepén, így nagyon nyugodt helyen található a fürdő, és a viszonylag kevés látogató is hozzájárul a csöndes, nyugodt pihenéshez (egyedül Adrián rikoltásai zavarták meg az idilli falusi hangulatot :D ).


Az úszkálás, élményfürdőzés után kora délutánra megéheztünk, és amilyen szerencsénk volt, éppen belecsöppentünk egy falunapba, így olcsón tudtunk igencsak finom, bográcson sült falatokat megkóstolni. Utána Adriánnal a focipályán mozogtunk egyet, ha kicsit többen lettünk volna, akár a helyi erőket, a "Kerettyei Olajbányászt" is kihívhattuk volna.





"A zene az kell..."

Egy utolsó fürdés után indultunk hazafelé, Manyi és Petya autóval, én pedig Timivel és Adrival felszálltam a kisvasútra, amivel elrobogtunk egészen Csömödérig. Mintegy 15 km hosszan, végig szép erdei környezetben utaztunk, élveztük.

Köszönjük az ötletet Mayának, jövő nyáron akár nagyobb csapattal is megismételhetjük!

1 megjegyzés:

  1. Szia Roli! Nagyszerű napotok lehetett! :) Mikor én mentem pár éve, akkor sajnos csak a kisvasutat tudtam kipróbálni, a strandot nem, mert eléggé rossz és hűvös idő volt akkor. De örülök, hogy ötletemmel kicsit hozzájárulhattam ehhez a szép napotokhoz! ;)
    Maya

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.