Látogatás szerbiai magyar barátainknál

Timi munkahelyén egy sikeres pályázat révén sikerült megszervezni egy civil találkozót a Vajdaság területén található Lukácsfalvára. Én is meghívót kaptam, így vasárnap örömmel elkísértem a nyolc fős csapatot a Fehér Tó partjára.

Mivel az út pontosan 550 km (és ez még csak oda), vasárnap reggel 7 órakor találkoztunk és indultunk. Az utolsó 150 km volt a legérdekesebb, miután Röszkénél átértünk a határon, és a szerb részen folytattuk utunkat. Hajlamosak vagyunk sokat panaszkodni itt Magyarországon, de ilyenkor bizony mindig megérti az ember, hogy vannak nálunk sokkal nehezebb körülmények között élő emberek, országok is. Szerbia is ezek közé tartozik: szembetűnő a különbség, amit az Európai Unió jelent az utak állapotában, a falvak, városok képén. Ráadásul ezt a vidéket még a magyarországinál is nagyobb aszály sújtotta ezen a nyáron: a kiégett, sivár földek látványa még nyomasztóbbá tette a hangulatot.

Három óra előtt érkeztünk meg Lukácsfalvára, ahol vendéglátóink már nagyon vártak bennünket. Civil szervezetek képviselői, az itteni magyar közösségért különböző módon tenni igyekvő hölgyek és urak gyűltek össze a fogadásunkra. A finom ebéd után bemutatkozással, előadással és kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program, rövid idő alatt sok kedves ismerősre tettünk szert mindannyian.

Sikerült megismerkednem egy ottani ifjúsági szervezet vezetőjével, Krisztinával is, kikérdeztem az életükről, és én is meséltem pár szót a Next Generation csapatáról. Remélem, a távolság ellenére sikerül majd neten tartanunk a kapcsolatot, Krisztina örömmel vette a lehetőséget.

Befejezésül Pista bácsi bemutatta nekünk a kancsika (az ostorhoz hasonló, díszes népi tárgy) készítés művészetét, ezután indultunk csak hazafelé, már sötétben. Útközben Zentán nagyon finom és kiadós vacsorával búcsúztunk Szerbiától, aztán rövid pihenőket leszámítva folyamatosan vezetve, fél hat körül értünk haza Zalaegerszegre.

Hosszú, de tartalmas nap volt!