2011. szeptember 20., kedd

Két Next-es a kanizsai dobogón!


Szombaton került sor az immár hagyományos Kanizsai Futó Fesztivál megrendezésére Kiskanizsán. Az évek során a verseny igencsak rangos és profin szervezett rendezvénnyé nőtte ki magát, így ezúttal rekord létszámú induló nevezett a választható távok valamelyikére (10 km, 21 km, 50 km).

A csapatunkból Timi indult a 10 km-es távon (élete harmadik versenyén), míg Korpa és én a rutinosabb futókat képviseltük, és mindketten a félmaratoni távot választottuk, hogy egymással is versenyezhessünk egy jót.

Korpics Attila, Gadányi Bálint, Lakatos Roland
Nos, a verseny közöttünk ezúttal elmaradt, Korpa sokkal jobb formában futott, 4 perccel hamarabb beért nálam. Ami örömteli, hogy a népes és erős mezőnyben mindketten felfértünk a dobogóra (Korpa győzött, én harmadik lettem), közöttünk a második helyen kanizsai barátunk, Gadányi Bálint végzett. Örömmel vehettük át tehát az értékes ajándékokat Nagykanizsa polgármesterétől.

Legalább ennyire büszke voltam Timire is, aki sok-sok nehézséggel küzdve nagyon derekasan helytállt, és a bravúros ötödik helyezést érte el!

Én pedig a következő hétvégén megpróbálok visszavágni Korpának, a kiváló hangulatú, szőlősdombokon rendezett, szüreti fesztivállal egybekötött "Tőkétől a pohárig" elnevezésű versenyen Tekenyén.

Ugyanaz a verseny kétféle szempontból:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.