2010. december 10., péntek

Bemutatkozás: Buzás Ágnes

Buzás Ferencné Ági vagyok, egy 21, és egy 18 éves leány anyukája. Családcentrikus, és pozitív gondolkodású vagyok, s ezzel a körülöttem levő embereket is szeretem "megfertőzni". Minden új helyzetben kicsit zárkózottabb vagyok, nehezebben "engedek fel", amúgy nyitott embernek érzem magam.

Szeretek emberekkel foglalkozni, s emberek közt lenni. Pörög körülöttem az élet, rendezgetem kis családomat (mi 3-an lányok, a férjem + az anyukám). A munkahelyemen is kiveszem a részem, minden évben én vagyok az ügyeletes Mikulás, műsorokat szervezek a mentálos nővér és Kriszti lányom segítségével anyák napjára, idősek hónapjára, stb. Fellépésekre kísérem lányaimat, Kriszti énekel, kisebbik lányom, Ágica pedig táncol a Helikonban.

Ezenkívül mentorszülősködöm. Szeptemberben alakult meg a mentorszülő hálózat, s az első 16-ban én is benn vagyok. Dolgom, hogy a frissen autizmussal diagnosztizált gyermekek szüleit lelkileg támogassam, illetve a többi szülőnek is segíteni tudjak.

Az, hogy ezt a kis csapatot megismerhettem, Maricának köszönhetem. Az ismeretségünk nem új keletű, hiszen Krisztinek tanító nénije volt (és nagyon jó). Hosszú évek után találkoztunk, s elbeszélgettünk a régi szép időkről, s a jelen is szóba került. Tőle hallottam először a SUNRIDER-ről, a termékekről, jótékony hatásukról. Ettől kezdve lelkes fogyasztója vagyok, mindennapjaimhoz hozzátartozik, s családomat is próbálom rászoktatni. Az egészség a legnagyobb érték, amire vigyázni kell, és ezekkel a termékekkel úgy érzem, sikerül megóvni. Örülök, hogy ezt a kis csapatot megismerhettem, s közéjük tartozhatok. Jó tudni, hogy a mai világban vannak olyan fiatalok, akik az egészséges életmódot hirdetik, s követik.

5 megjegyzés:

  1. Ági!
    Köszöntünk az oldalon, nagyon szépre sikerült a bemutatkozód! Kis családod is nagyon szimpatikus! :) Örülünk, hogy megismerhettünk Bennetek, és reméljük még sok szép közös élményünk lesz a következő években!

    VálaszTörlés
  2. Szia Ági!
    Én is köszöntelek kis (egyre nagyobb:-)) csapatunkban. A lányok (és persze a férjed, és édesanyád is) biztosan büszkék rá, hogy ilyen sokrétű vagy!

    VálaszTörlés
  3. Szia Roli!
    Örülök, hogy megismerhettelek benneteket, és én is bízom benne, hogy lesznek közös élményeink. Amennyiben időm engedi, szeretnék részt venni a programokban.

    VálaszTörlés
  4. Szia Melinda!
    Úgy érzem, most érek rá igazán mással és másokkal foglalkozni, a lányok is már nagyobbak. Ha majd nem bírom, lassítok.

    VálaszTörlés
  5. Üdv Ági! Örülök,hogy csapattag lettél,
    kellenek az ilyen szines ,sokrétü emberek.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.