2011. január 31., hétfő

Bemutatkozás: Takács Gábor

Sziasztok!

Életem első 18 évét Egerszegen töltöttem, ahol rengeteg jó dolog történt velem, így mindig a szívem csücske lesz a város.

A sport mindig központi szerepet játszott az életemben. Történt ugyanis, hogy frissen végzett testnevelés és földrajz tanár érkezett a Landorhegyi Általános Iskolába (akkor még Hamburger Jenő) Csiszár Attila személyében, amikor a harmadik osztályt tapostam. Ő felfigyelt rám és elkezdődött életem legszebb 16 éve az atlétika világában. Nagyon jó barátokat szereztem, egy kis családdá kovácsolódtunk össze a többiekkel, sokat voltunk együtt. Nekem az idők folyamán a 110 méteres gátfutás lett a fő számom és a 4x100-as váltó oszlopos tagja lettem. Mindkét versenyszámban szép sikereket értem el, nemzetközi szinten is szöges cipőt húzhattam.

Az érettségit a Széchenyi István Műszaki középiskolában szereztem meg épületgépész szakon. Ezután Pécsre kerültem főiskolára gépészmérnök hallgató lettem.

Pécsen eltöltöttem 12 évet. Itt dolgoztam építőipari cégnél műszaki előkészítőként, elvégeztem a vendéglátó üzletvezetői tanfolyamot, így étteremben is dolgoztam. Aztán katona lettem, a sorozatvető tüzérosztály bemérő rajparancsnokaként tevékenykedtem.

Jelenleg Kaposváron szolgálom a hazámat, igaz irodai munkát végzek, egy század ügyes bajos dolgait intézem. A sport itt is szerepet játszik az életemben, mezei futó bajnokságokon, sportnapokon öregbítem a laktanyám hírnevét.

Az egerszegi focisták és kosarasok szereplését folyamatosan figyelemmel kísérem és többször el is látogatok a meccseikre szurkolni nekik.

4 megjegyzés:

  1. Taky!
    Bizony én is kissé elszorult szívvel emlékszem vissza azokra az évekre, és az Attila vezette atlétika edzésekre. Jó volt Téged "viszontlátni" ennyi év után! Futóversenyekre én is szorgalmasan járok, milyen távokon indulsz és milyen eredménnyel? Remélem, majd írsz ezekről is! Tavaszra szervezünk majd egy kirándulást, jó lenne ha el tudnál jönni!
    Roli

    VálaszTörlés
  2. Szia Gábor!
    Üdvözöllek a csapatban! Iskolás koromban én is szerettem volna atlétizálni, de sajnos nem voltam rá "alkalmas", így maradtam a kosárlabdánál! A tavaszi kirándulásra várunk szeretettel, sőt szurkolni is együtt megyünk, legyen az foci vagy kosárlabda:-)

    VálaszTörlés
  3. Szia Gábor!
    Én is üdvözöllek a csapatban! Mindig szívesen olvasom az új a bemutatkozásokat, és hát a Tiéd sem mindennapi! :) A sportembereknek meg aztán különösképpen örülök, hiszen én is megszállott sportoló vagyok, mindig is nagy szerepet fog játszani a mozgás az életemben! :) Gratulálok az elért eredményeidhez!
    Szép dolog, hogy hazánkat szolgálod! Köszönjük! :)
    Várunk személyesen is a programjainkra!
    Üdv, Maya

    VálaszTörlés
  4. Szia Melinda, Maya és Roli!

    Köszönöm a hozzászólásokat, nagyon örültem, hogy bekerülhettem a csapatba. Első körben örültem, hogy Rolival egy rendezvény meghívója kapcsán levelezés útján újra felvettem a kapcsolatot, nagyon szép időket éltünk át együtt az Építők pályán :-) Kirándulni nagyon szeretek, már izgatottan várom a tavaszi kirándulást. Arra gondoltam, hamarosan megírom, a miért szeretem az atlétikát blogot is. Akkor a ZTE-Hali meccsre is együtt megyünk február végén? :-)
    Taky

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.