Mountain Man futás 24km 2010-12-31

Könnyű belátni, hogy egy amatőr futónak az óév tökéletes búcsúztatása nehezen képzelhető el futás nélkül. Ha mindez pedig futóversenyben ölt testet, az már tényleg az álmok netovábbja....és ha ezek után egy frissítő úszás, kis szaunával és gőzfürdővel vegyítve teszi tökéletessé a napot, már nem is bánjuk, hogy megint egy évszámmal öregebbek lettünk. Felfoghatjuk ezt úgy is, hogy csak közelebb kerültünk egy másik kihívásokkal teli age grouphoz.

Na de félre a mellébeszéléssel, lássuk mi történt a versenyen, hisz immár 16.-szorra rendezték meg a Mountain Man futást, ami már így önmagában nézve is több, mint tiszteletre méltó számadat. Nem tudom, született-e idén részvételi rekord, de az mindenképpen jelzésértékű, hogy a tornateremben alig lehetett mozdulni a nevezésnél.

Számomra az előzmények ezúttal távol estek a bíztató kategóriától, ám gyatra forma ide vagy oda, az indulásom nem lehetett kérdéses. Arra gondoltam, hogy megfelelő erőbeosztással 2 óra alatt le tudom majd kocogni a 24km-t, illetve inkább úgy helyes, hogy ha már tudom teljesíteni a távot, akkor az 2 óránál tovább nem fog tartani, mivel 5 percesnél gyorsabb kilométerekkel futok.

Több egyesületi tag is a távomon indult, így egy ideig legalábbis biztosan számíthattam rá, hogy látok majd ismerőst a közelemben. A TV-torony emelkedőt igazán csak takaréklángon futottam meg, majd a lefelén a józan ész határain belül már valamennyire engedtem neki összetett ötödikként.

A Jánkán végül felfutottam egyik egyesületi társamra, de a Botfáig vezető síkon újra csak elment némileg, mert nálam már jelentkeztek az izomláz összetéveszthetetlen jelei, amitől a néhány nappal korábbi futásaim alapján jogosan tartottam. A főút kereszteződésénél már több mint 5 perc hátrányban voltam ideálisan felkészült önmagamhoz képest, nem mintha ma ez lett volna a mérce. Érdekes módon nem paráztam a Botfai hegytől, éreztem, hogy nem lesz vele gond, inkább a hosszú lefele (!) és az utolsó 5km aggasztott, mert az már azon a távon kívül esett, amit régen nem futottam.

Ennek ellenére a lejtő közepén sikerült elfutnom a negyedik mellett és onnan már megtartottam a célig az előnyömet, de túlzás lenne azzal dicsekednem, hogy a vége amolyan örömfutás lett volna. Örültem, hogy beértem. Az 5345. kilométerem a Göcseji úton egyben az utolsó is volt 2010-ben.

Az időm (1:51) olyan 8-10 perccel maradt el az ideális esetben elvárhatótól, ami különösen annak fényében bosszantó, hogy a győztessel nagyot meccselhettem volna az elsőségért, aki ráadásul meg is döntötte a tavalyi pályacsúcsomat – teszem hozzá, teljesen megérdemelten. Innen is gratulálok a Gadányi Bálintnak, nagyon mélyről, súlyos betegségből felépülve nagyon gyorsan visszatért a formájához, előre várom a tavaszi közös vesenyeinket (ezt veheti fenyegetésnek is :-) ).

Az eredményhírdetés után uszodai örömök vártak a futókra, finn szaunát és gőzfürdőt is bárki igénybe vehetett és kereslet is akadt dögivel.

Innen gratulálok minden teljesítőnek!