2011. március 10., csütörtök

Bemutatkozás: Áprily Renáta

Sziasztok Kedves Fiatalok :)

Mindenre nyitott vagyok, ami az egészségről szól, azonban lebetonoztam már az utat, amit követek, mind táplálkozás, mind sport terén.

1994-től Sunrider fogyasztó, 2002-től pedig a lelkes dolgozós csapat tagja vagyok. Kétszer ugyan kivettem szülési szabadságot, amit bőségesen kihasználtam, most viszont lelkesebb és tudatosabb egészségvédő vagyok, mint valaha. Nincs beteg, csak rosszul táplált test - ahogy a kínai mondás tartja.

Sportom a tai chi, amit 1999-ben kezdtem el tanulni, 2002-től pedig tanítom is. A tai chi több, mint sport. Életmód, mozgásban végzett meditáció. Kitisztítja az agyat, megnyugtat, és mivel nem egy mostanában felkapott sportág, néhányan már kipróbálták, úgy tűnik, hogy jótékony hatással van a szervezetünkre (bővebben: Miért szeretem a tai chi-t?).

Ez a két kínai szellemiségű tevékenység tökéletesen kiegészíti egymást. Tai chi mestereim és a Sunrider tulajdonosai is azt hitetik el velem, hogy jó helyen vagyok a gyakorlás, illetve a táplálkozás terén.

Ezen kívül előkészületben van még egy kiadvány, amin gyerekorvosunkkal karöltve dolgozunk, ennek lényege, hogy lehet cukor-, glutén-, és tejtermékmentesen is finomakat enni, felmérései szerint ugyanis ezek az ételek tesznek sok emberben károkat anélkül, hogy tudnának róla.

Ennyit rólam, Roli, köszi a meghívást!

Reni

8 megjegyzés:

  1. Reni!
    Nagy szeretettel köszöntünk a csapatban!
    A bemutatkozás kiváló lett, és fel is keltette az érdeklődésemet. Ha időd engedi, majd írhatnál egy kis kedvcsináló cikket a tai chi-ról (Miért szeretem a sportágamat? rovatba), illetve légy szíves, ha elkészül a kiadványotok, feltétlenül számolj be róla!
    Még valami: nagyon aranyosak a gyerkőcök! :-)
    Roli

    VálaszTörlés
  2. Szia Reni!
    Én is szívesen olvasnék a te sportodról, bevallom egyáltalán nem ismerem.
    A kiadványotok témája pedig különösen érdekes, nekem is felkeltette az érdeklődésemet!
    Örülök neked, nektek! Igazán sugárzó kis kép rólatok.
    Kívánok sok-sok új élményt itt a csapatban!
    Kriszta

    VálaszTörlés
  3. Köszi, aranyosak vagytok :) Majd összehozunk egy kis tai chi bemutatót... Ahogy lesz egy kis gyerekmentes időm, írok a sport rovatba is.
    Reni
    U.i.: be lehet valahogy állítani, hogy kapjak értesítést, ha írtok Nekem itt a blogban?

    VálaszTörlés
  4. A megjegyzések alatt van egy "Előfizetés e-mailben" gomb (ha be vagy lépve Google-fiókkal), ha arra rákattintasz, akkor az új megjegyzésekről kapsz egy emailt.
    Roli

    VálaszTörlés
  5. Szia Reni!
    Nagyon érdeklődve olvastam a bemutatkozódat. Engem nem csak a keleti gyógymódok és táplálozás érdekel, hanem a keleti harcművészetek, a meditáció, a kultúra és sok más érdekesség. Én is szívesen hallanék többet is a tai chi-ról, és nagyon szívesen ki is próbálnám! Kérlek írj még nekünk, ha lesz időd. Előre is köszönöm! :)
    Maya

    VálaszTörlés
  6. Szia Reni!
    Köszöntelek és is a csapatban:)!Csatlakozom a többiekhez, nagyon érdekes dolgokat írtál, engem is érdekel minden ,ami a keleti kultúrával kapcsolatos.A Tai-chiról már hallottam és nagyon szimpatikus.
    Cili

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    Írtam a tai chi-ról bővebben, de csak a sport címkék alá... Roliiiiiiiii... át tudnád tenni a Miért szeretem a sportágamat-hoz is? Khm... még tanulnom kell ezt a szerkesztés dolgot. KÖSZI!
    Reni

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.