2011. július 4., hétfő

Rekordlétszám a tihanyi kiránduláson

Akár egy osztálykiránduláson is készülhetett volna a kép, 
annyian is voltunk hozzá! :)

Nem éppen kimondott júliusi idő fogadott bennünk vasárnap: egész nap 15-18 fok, és borult ég (nagy ritkán egy pár csöpp esővel) volt. De nem is bántuk, sőt örültünk neki: egy sétálgatós túrához aligha lehetne jobbat kívánni.

Reggel csak jöttek és csak jöttek az autók a Helikon utcai indulásra: összesen 31-en vágtunk neki az útnak, 7 autóval. Azaz: a májusi Kis-Balaton kirándulás népes létszámát is sikerült felülmúlni! 

Egy kis révfülöpi kerülő (maradjunk ennyiben... :D) után 11 óra körül érkeztünk a szép félszigetre. Parkolót csak nehezen sikerült találni egy lovasrendezvény miatt, de aztán végül is csak nekivághattunk a környék felfedezésének. Más jelentkező híján én vállaltam a túravezetést, persze hamar kiderült, hogy se helyismeretem, se pontos térképem: a nap folyamán nem mindig találtuk meg elsőre, amit kerestünk, és akkor még finoman fogalmaztam... :) Sebaj, a vargabetűk ellenére azért csak-csak haladtunk, és eljutottunk a félsziget jónéhány érdekes helyszínére.

Egy ilyen turistatérkép jól jött volna, de
sajnos csak utólag találtam meg a neten
Elsőként felsétáltunk a faluközpontba, és ott megnéztük az apátságot, na és persze gyönyörködtünk a mellőle nyíló csodálatos kilátásban. Aztán egy városnéző kisbuszra (dottóra) szálltunk, amivel leszáguldottunk egészen a félsziget legdélibb csücskéig, a révhez, ahol a Balaton legszűkebb részén folyamatosan közlekednek oda-vissza az autókkal teli kompok. Egy kis pihenő után a társaság nagy része nagy sétára, kisebb része kisebb sétára indult. Gyönyörű panorámás pincék (inkább nyaralók) között sétáltunk, aztán egy kis erdei ösvényen az egykori gejzírmezőt is átszeltük (bár csak egy sziklát találtunk). Birkalegelőn (túristaúton) tovább haladva végül is visszaérkeztünk a Belső-tóhoz, ahol az autókat is hagytuk, és ahol még mindig tartott a lovasbemutató. Itt egy hosszabb pihenőt tartottunk, ki-ki a játszótéren, a lovaskocsikat csodálva, vagy a faluban sétálva, esetleg az apátságot belülről is megnézve töltötte ezt a bő egy órát. A napnak még nem volt vége, autókkal lementünk a keleti partra, ahonnan indulva megkerestük a forrást és a barátlakásokat is, ahol mintegy ezer éve a szerzetesek laktak. Mivel mindenki nagyon jól érezte magát, ezért a parton üldögéltünk még egyet, nem siettünk az indulással. Gps-órám mérése szerint 12,2 km-t sétáltunk az egész nap folyamán, ami nem is kis mennyiség!

Majdnem teljesen megtöltöttük a dottót,
be is krepált tőle szegény...
Végül persze minden jó véget ér egyszer, autókba ültünk és elindultunk hazafelé. Útközben még egy benzinkúton megálltunk, ahol búcsút vehettünk egymástól, és egyben ettől a szép naptól is.

A kirándulás emlékeit a 31 résztvevőn kívül sok-sok kép is őrzi, ezek remélhetőleg folyamatosan feltöltésre kerülnek majd. Amint valaki megosztja velem a címüket, azonnal felteszem ide, és mindenki megnézheti őket.

4 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Örülök, hogy Veletek tölthettem ezt a kellemes napot! Nekem fel sem tűnt ilyen jó társaság mellett, hogy milyen idő volt! :) Örülök, hogy sok szép helyre eljutunk itthon, Magyarországon. Remélem még lesz alkalmunk együtt túrázni! Épp ma kaptam egy nagyon érdekes linket, ahol pont arról van szó, hogy ismerjük meg hazánkat, mert annyi értékes, szép hely van itthon is. Hát mi ezt tesszük! :)
    http://www.youtube.com/watch?v=fUf3vKdTuG4&feature=youtu.be

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    https://picasaweb.google.com/110613467079179648139/Tihany?authkey=Gv1sRgCOur9KSLneDJGA

    ide tettem pár szerkesztett képet, lesz még,mára ennyi futotta az időmből és energiámból. :) Ismét egy jól sikerült, kiváló nap volt. Köszönjük,hogy befogadtatok minket :)
    Kinga és Gábor

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    A kirándulás nagyon jó volt, fel is tettem a róla készült képeket a Facebook-ra. Nézegessétek őket szeretettel! Megtalálhatjátok őket a profilomon a fényképek között.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült részt vennem ezen a kiránduláson, de nagyon kuszán sikerült az a hétvégém, nem tudtam beilleszteni a vasárnapi programot. Remélem a következőn már én is emelem a létszámot. Rossz volt olvasni milyen szép helyeken jártatok, én is nagyon szeretek kis hazánk tájain naphosszat túrázni. Gratula mindenkinek a 12 km-es teljesítményhez!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.