Vadása-tónál jártunk, nem is akárhogyan!

A közelgő 100 km-es versenyemre  való tekintettel most már minden hétvégén kell egy hosszú edzést csinálnom, amin 50 km feletti távot teljesítek. Szombatra egy szép útvonalat néztem ki: a bicikliúton Zalalövőig, majd onnan Vas megyébe átfutva egészen a Vadása-tóig terveztem elfutni, na és persze vissza. Otthonról indulva a táv 28 km, oda-vissza tehát 56, ami éppen ideálisnak tűnt. Félúton, a tónál egy hosszabb pihenőt gondoltam, ami alatt egy kis Vadása-tavi fürdőzést is kipróbálok. Az útra elhívtam Timit is, aki biciklivel kísért, és hozta magával az ekkora távra már nélkülözhetetlen enni- és innivalókat.

Fél tíz után indultunk, amikor bizony már igencsak meleg volt. A Teskánd és Boncodfölde közötti úton közelítettük meg a Bagodtól induló kerékpárutat. Kereken 12 km/h-val, azaz 5 perces km-ekkel haladtam, a pulzusom 130 körül volt, jól esett a mozgás. 4-5 km-ként tartottunk rövid pihenőket, amikor egy kicsit ettünk-ittunk, vagy éppen megtöltöttük a kulacsokat az út menti kutakból. A bicikliúton aztán már autós forgalomtól mentesen, kényelmesen, egymás mellett, beszélgetve tudtunk haladni, gyorsan telt az idő. Szinte észre sem vettük, és már Zalalövőn is voltunk, a bicikliút itt végetért, ki kellett mennünk a főútra. Éppen 20 km-nél tartottunk ekkor.

Újabb frissítés után a Borostyán tó irányában hagytuk el a várost, majd rövid idő múlva a "Vas megye" felirat jelezte, hogy magát a megyét is. Felsőjánosfa település következett, ahonnan már csak 4 km volt a tóig. Ezen a 4 km-en, bár némileg emelkedett, meglepően frissen és lazán mozogtam, minden erőlködés nélkül tartottam továbbra is az 5 perces tempót. Így a fáradtság legkisebb jele nélkül érkeztünk meg a 28 km-hez, és ezzel a Vadása-tóhoz.

Itt aztán úgy másfél órára letáboroztunk, bementünk a strandra és fürödtem egy jót. Pihenni vágyóknak igazán jó szívvel tudom ajánlani a helyet: gyönyörű, természetközeli környezet, abszolút nincs tömegnyomor, a tó víze kellemes hűvös, a strand jól felszerelt és mindössze 400 ft a felnőtt napijegy. Timinél nem volt fürdőruha, így csak a partról nézegette, ahogy úszkálok. Alaposan be is lakmároztam itt a hozott péksütikből és csokikból. Indulóban aztán még megálltunk egy büfénél, ahol Timi is rendelt magának való ebédet, és én sem tudtam ellenállni a finom meleg szendvics látványának. Nagy hiba volt! Alapszabály, hogy futás közben nem szabad semmi nehezen emészthető ételt bevinni, a sonkás-sajtos szendvics pedig éppen ebbe a kategóriába esik. Ráadásul még Timi sült krumplijából is csipegettem.

A sok kajára természetesen sok folyadékot (vizet) is meg kellett innom, így aztán a kelleténél sokkal tömöttebb hassal vágtam neki a hazafelé útnak. Már az elején éreztem, hogy mennyire nem esik jól így teli hassal a mozgás, aztán nemsokára az oldalam is elkezdett szúrni, és hányingerem is lett. Tetézte a bajokat, hogy délutánra közel 35 fokra melegedett a hőmérséklet, így a forró aszfalton futva muszáj volt gyakran inni, amitől csak egyre és egyre nagyobb lett az amúgy is teli gyomrom. Mire visszaértünk Zalalövőre, már minden bajom volt, a futásom is lelassult olyan 5:10-5:20 közé, és egyre rosszabbul esett a mozgás.

A kilátástalan helyzetet Timi mentette meg azzal, hogy felajánlotta, egy darabon cseréljünk, és üljek én a bringára, ő meg majd fut addig. Ahogy elértük a biciklisutat, el is fogadtam a segítséget. 37 km-nél jártam ekkor, és hátravolt még 19. Timi 3000 m hosszan futott hősiesen a tűző napon, ez a negyed óra (és egy kis Forcsi) elég volt arra, hogy egy kicsit megnyugodjon a gyomrom, és tudjam folytatni a futást. Változatlanul tele volt a hasam, de már nem szúrt az oldalam és nem kerülgetett a hányinger, így megkönnyebbülve haladtam tovább Egerszeg felé. A bringaút végén, Boncodfölde irányába fordulva (ekkor már 45 km-nél tartottam) átestem a holtponton, és onnantól sokkal könnyebben esett a futás, pedig nagyon-nagyon meleg volt változatlanul.

A teskándi sportpályánál volt az utolsó rövid pihenő. Innen még 3600 m volt hátra (és 49,5 km volt már teljesítve). Gondoltam, kipróbálom, mennyi tartalék van még bennem, és meghajtom ezt az utolsó szakaszt, amennyire bírom. Az eredmény még engem is meglepett: az addigi 5:04-es átlagtempóból hatalmasat gyorsulva, 3:56-os átlagban tudtam lefutni ezt a maradék távot, Timi győzött követni a bicajjal. Nagyon biztató, hogy 50 km teljesítése után is még ennyi erő maradt bennem, remélem, így lesz ez majd augusztus 6-án is.

Összességében egy kellemes élményekkel és kellemetlen tanulságokkal is járó kirándulás volt, edzésként mindenképpen nagyon hasznos, hiszen épp az ilyen próbatételekkel (a magas hőmérséklettel, a teli hassal való futással, a hosszú terheléssel) lehet arra kondicionálni a szervezetet, hogy minél jobban tolerálja a nehézségeket, és így a lehető legkönnyebben tudjam majd legyőzni a verseny kihívásait is. Jövő héten még egy hasonló hosszú edzés vár rám, aztán már csak sok rövidebb futás, és sok pihenés következik az országos bajnokságig.

Timinek köszönöm a sok segítséget, nélküle valószínűleg még este is valahol a lövői vagy a csébi árkokban hemperegtem volna! :) Ehelyett szombat este már annyira kipihentük magunkat, hogy 11-kor felkerekedtünk, és bekukkantottunk a Studio Garden nevű szórakozóhelyre. Ahol aztán hajnali háromig táncoltunk, vagy legalábbis próbáltunk táncolni a hatalmas tömegben...