2010. november 4., csütörtök

Egy cél megvalósulása!

Sziasztok! 
Bemutatkozáskor írtam, hogy nekem nem gyerekkoromban voltak álmaim, hanem később jöttek, de pár héttel ezelőtt megvalósult egy a célok közül. A labdarúgást imádom, számomra sokat jelent. A játék öröme, a társaság, közösség erősödése: ezt mind kaptam, kapom! Még a mai napig van lehetőségem aktívan játszani, a fiatalabb labdarúgókkal folyamatosan foglalkoztam. Az október végi megállapodás viszont a csúcs! Sikerült tető alá hozni, hogy heti kettő alkalommal tarthatok edzést a Belvárosi iskolában. Sok mindenért fontos, hogy meg legyenek mozgatva a mozgást igénylő fiúk és lányok, ezen kívül az igazgató úr hozzáállása is pozitívra sikerült, ami számomra örömteli! Tehát a lehetőség adott, átadhatom az eddig megszerzett tapasztalataimat a szintén focit szerető ifjúságnak, remélem a kezdeti lelkesedés sokáig kitart. Borzasztóan örülök, hogy mindez létre jöhetett, van esélyem felépíteni a gyerekekkel, az iskolával karöltve egy folyamatos folyamatot! Ezért nem bánom, hogy nekem később lettek álmaim! Mindenkinek kitartást, és mielőbbi eredményességet kívánok!

Roli beszámolója (képekkel) az egyik edzésről

2 megjegyzés:

  1. Laci!
    Csak a legjobbakat tudom kívánni, sok örömöt és sikert a munkához! Én már hallottam, hogy nagyon jó visszajelzések vannak a gyerekektől és a szülőktől is, csak így tovább!
    Roli

    VálaszTörlés
  2. Roli! Köszönöm a pozitív szavakat!Én ugyan ezt kívánom Neked a futáshoz,és persze a magán életben is!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.