2010. december 24., péntek

Miért szeretem a maratonfutást?


Pontosabban: miért szeretem a hosszútávfutást, amibe belefér a néhány km-es távoktól kezdve a félmaratonokon és maratonokon át egészen az ultratávokig szinte minden? Ez egy olyan téma, amiről képes lennék lelkesen mesélni napokon keresztül, ha lenne rá hallgatóság :) Jobbnak látom viszont, ha megpróbálom rövidre fogni, amennyire csak tudom...

Immár 8 éve, 2002-ben választottam a hosszútávfutást hobbimnak. Tulajdonképpen egy véletlenen múlt: egykori tesitanárom elhívott kocogni. Éppen ráértem, gondoltam, miért ne? Megtetszett, elmentem másnap is, majd harmadnap is, és úgy maradtam. Munkám mellett jut rá plusz időm és energiám, úgyhogy kitűnően beleillik abba a szabad életstílusba, amit fiatalon elképzeltem magamnak.

Hadd ragadjam meg a lehetőséget, hogy írjak kicsit a futás szépségeiről! Hiszen tudom, hogy kívülről nézve sokaknak nehéz megfejteni, mi jót találunk ebben mi, futók. Ahogy általában minden más dolog szépségét is csak belülről ismerjük meg igazán.

Nos, először is, a rendszeres mozgás kitűnő hatással van az egészségre. Tudjuk, hogy javítja a keringést, fejleszti a légzést, ebbe most nem is mennék bele részletesen. Aki úgy van vele, mint én, hogy szereti a természetet, szereti a kirándulást, az egyszerűen imádni fogja, ha már képes lesz egy-másfél órás futóedzésekre. Nincs is annál szebb, mint például kellemes tavaszi időben, erdei-mezei utakon, tavak és patakok mellett elkocogni két-három faluval odébb és vissza! Egy tökéletes kikapcsolódás a napi „rohanásból”. Akár itt meg is állhatnék a felsorolásban, ennyiből is látható ugyanis, mennyi jóval ajándékozzák meg magukat azok, akik heti rendszerességgel eljárnak kocogni.

De hadd folytassam! A futás nemcsak testileg, de lelkileg-szellemileg is egy értelmes és hasznos napi elfoglaltság. Először is, megtanítja az embert felvállalni egy olyan dolgot, amit csak kevesen vállalnak. Kezdetben bizonytalanul, később azonban egyre büszkébben fogjuk érezni magunkat ettől. Másodszor, megtanítja az embert a rendszerességre, a kitartásra, önmaga képességeinek és korlátainak felismerésére, a céltudatos gondolkodásra. Mindezt aztán az élet más területein is jól kamatoztathatjuk. Harmadszor, a rendszeresen elvégzett edzések hatására napról napra jobbak leszünk, javulnak az eredményeink, frissebbnek és fittebbnek fogjuk érezni magunkat, és ettől egyre nő az önbizalmunk is! 

Remélem, több olvasónak csináltam kedvet a futáshoz, mint amennyinek elvettem a kedvét! :D Mi, Next Generation tagok olyan társakat keresünk a csapatba, akik nyitottak az élet pozitív dolgaira, keresik a lehetőségeket, amikkel jó irányban tudnak változtatni az életükön. Hát akkor legyünk először mi magunk is ilyen emberek! Akinek ideje, körülményei engedik, próbálkozzon bátran a futással, nem fog csalódni benne! És jövőre talán én olvasom majd az ő beszámolóját egy nehéz versenyről, és együtt beszélhetjük meg a futóélményeinket!

Ami az eredményeimet illeti, 2008 óta készítek beszámolót a főbb versenyeimről klubom, a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók blog oldalán. Alább felsorolva olvashatod őket. Amikre a legbüszkébb vagyok, azok az ultratávokon (42 km-nél hosszabb) elért eredményeim: 70. helyezés a belgiumi 100 km-es világbajnokságon, hatodik hely a 100 km-es országos bajnokságon, és 77. helyezés a 2010-es 12 órás világranglistán.



20.9 km Hetedik

2009



2008





Cikkeim a táplálkozásról

Egyéb cikkek (edzésekről, szervezésről, stb)


Formám alakulása grafikonon:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.