Első Balaton-köröm: 305 km kerékpáron

Tihanyi túrát tervezgetve tökéletes tókerülést teljesítettem tuti Trek-en tekerve, tudniillik túlontúl tetemes távolságon tudtam túljutni tagozati tagok támogatásával

A gps-órám Révfülöpig bírta a strapát (kattintásra kinagyítható)

Olyan három hete lehetett, hogy egy futóedzésről hazafelé tartottam, amikor "összefutottam" Cili és Maya apukájával, Lajossal. Ő bringán jött szembe, de mindketten megálltunk, hogy üdvözöljük egymást. És ekkor invitált meg Lajos a közelgő Balaton kerülő akciójukra, melyre rövid gondolkodás után elfogadtam a meghívást.

A futóedzéseken kívül amúgy fogalmam sincs, honnan vettem a bátorságot ehhez, hacsak nem a tavalyi 263 km-es megyekerülő tekerésemből. Mindenesetre Korpa felajánlásából versenybringával várhattam a napot. Előtte párszor elmentem próbaképpen tekerni a kölcsönkapott Trek-jén, azt mindenesetre megállapítottam, hogy az spd pedál kezelése (be- és főleg kicsatolása) igencsak nehézkesen megy (egyszer el is vágódtam egy jó nagyot, amikor rutinosan kiakasztottam a bal lábamat, miközben a biciklit jobbra döntöttem), illetve hogy nagyon alacsonyan van a kormánya, ami azt jelenti, hogy elég erőteljesen előre kell terhelni a testsúlyomat biciklizés közben.

Frissen, felkészülten érkeztem a hajnali 4:30-as rajtra a Dísz térre, ahol Lajoson kívül az aszfaltszaggató Rudi, és a Bringaklub Fanatikus Tagozatának két további tagja, Ildi és Józsi vártak. Kis kupaktanács és egy fotó után a lovak közé csaptunk. Már hajnalodott, ahogy kihajtottunk a városból, és nagyon hosszan a 76-os főút vonalát követtük, szerencsére igen gyér autós forgalom mellett. Közben Nagykapornak előtt fel kellett másznunk egy igencsak kemény emelkedőn. Lajostól Zalacsánynál elköszöntünk, hiszen a munkahelyére, Jánosházára kellett mennie. 

Fenékpuszta mellett tartottuk az első hosszabb pihenőnket (20 perc), amikor lehetett egy kicsit enni-inni, majd nemsokára elértük a Balaton körüli kerékpárutat. Innentől gyakorlatilag egészen Keszthelyig ennek az útvonalán haladtunk. A biciklisút amúgy meglehetősen vegyes képet mutat: hol egészen vékony aszfaltcsíkon (amin épphogy elfér egymás mellett két bringa, különösen a kanyarokban kell nagyon vigyázni), hol sokkal vastagabb, bicikliútnak kinevezett utcán, hol pedig bicikliút hiányában a főúton kell hajtani. A sok figyelmetlen biciklis és gyalogos, továbbá a sok-sok kereszteződés miatt összességében azt lehet mondani, hogy a biciklisúton való közlekedés nem sokkal veszélytelenebb az autóúton való közlekedésnél, viszont jóval lassabb haladást tesz lehetővé.

A déli parton viszont legalább nagyjából egyenes vonalon, és sík felületen tudtunk tekerni, és mivel némi hátszelünk is volt, aránylag jó tempóban haladtunk. Jó időnk volt, de még nem túl meleg, mindössze két helyen tartottunk pihenőt: Balatonszemesnél és Balatonvilágosnál. Rutinos ravasz rókaként rendszerint Rudi (figyelitek ezt az alliterációt?) vezette a csapatot, időnként Józsi is átvette a szerepét, míg én Ildivel (akinek szintén ez volt az első Balaton-kerülése) élveztük a szélárnyék segítségét. Balatonvilágosnál különben fel kellett másznunk egy kb 60-70 m-es emelkedőn, de megérte: csodálatos panoráma tárult elénk a magaspartról. Itt csatlakozott hozzánk további két Bringaklubos, Sándor és László, akik szintén egerszegiek és szintén Balaton-kört terveztek mára, de Keszthelyről indulva és oda is érkezve, így értelemszerűen kicsit később indultak. Egy darabig (Tihanyig) velünk jöttek, ők ott tettek egy kis kerülőt, mi pedig hajtottunk tovább. Előtte még Balatonfüreden is megálltunk egy pihenőre. 

Az északi parton már érezhetően kicsit nehézkesebben haladtunk: a biciklisút vonalvezetése sokkal kanyargósabb, több benne az emelkedő, néha ellenszelünk is volt, melegebb is lett délutánra és persze már azért kezdtünk fáradni is. Nekem ráadásul nagyon megfájdult a csuklóm: nem bírta az egész napos terhelést, és sajnos egyáltalán nem tudtam pihentetni sem, hiszen akárhogyan is szorítottam a kormányt, mindenhogyan rá nehezedett a testsúlyom egy része. Ezt leszámítva amúgy egész jól voltam, de ez a fájdalom egyre elviselhetetlenebb volt. Az egyik rövid pihenőnél bekentem Sunbreeze balzsammal, utána már kicsit jobb volt, és valahogy kibírtam egészen hazáig. Hosszabb pihenőt Badacsonyban tartottunk (én egy jégkrémet vettem, a többiek söröztek), aztán meg Balatongyörökön, ahol Józsi kollégája látott bennünk vendégül egy italra. Közben Szigligetnél Lajos várt bennünk, aki a munkája végeztével be tudott kapcsolódni az út végére. Edericsnél pedig ismerős futót előztünk meg a kerékpárúton: Rudival nagy örömmel üdvözöltük az Ultrabalatonra készülő Szabó Bélát. A km-ek már lassabban vánszorogtak, mint a déli parton, de azért valahogy csak elértük Keszthelyt, ahonnan egy jókora emelkedő megmászásával jutottunk el Zalaapátiba.

Itt tartottunk egy utolsó, rövid pihenőt, aztán egészen Zalaegerszegig (35 km, tele kemény dombokkal) igencsak erős tempót diktált a csapat, melyet nem mindig tudtam követni. Az emelkedőkkel nem volt gond (egész nap egyszer sem kellett kiállnom a nyeregből), és a lábaim még nagyon frissek voltak, de a kerékpárt bőven nem uralom annyira, mint a sokkal rutinosabb útitársaim. Például nem merek túl gyorsan hajtani a lejtőkön, így gyakran elveszítem a szélárnyékot, vagy nem tudok inni menet közben, így időnként meg kell állnom egy fél percre. Mindenesetre nagyon rendesek voltak a többiek, többször is bevárták a lemaradókat, így egyszerre értünk be Zalaegerszegre, háromnegyed tíz körül, már sötétben. A kórház hátsó bejáratánál búcsú, egy utolsó fotó, aztán már csak haza kellett gurulnom. Mintha csak erre várt volna, néhány perccel később eleredt az eső: igencsak szerencsénk volt, hogy ezt megúsztuk napközben. Vacsora, pakolás, fürdés után irány az ágy: nem kellett elringatnia senkinek, hogy elaludjak.

Másnap (12 óra mély alvás után) aránylag frissen ébredtem, nem teljesen problémamentes a székre leülni, a tenyereimen is érzem még a kormány markolásának a nyomait, és a derekam is fáj, de a lábaim teljesen frissek. Ha nem esett volna az eső, el is mentem volna a délelőtti közös aszfaltszaggató futóedzésre, de így inkább tovább aludtam egy kicsit. Összességében (a csapat segítségének és a gyorsabb bringának köszönhetően) könnyebben átvészeltem ezt a túrát, mint a sok-sok viszontagsággal, nehezítő körülményekkel megspékelt tavalyi 263 km-es utat. Amúgy Korpának üzenem, hogy a Trek-je ép és egészséges, vissza fogom szolgáltatni a megbeszéltek szerint.

Nem is ettem túl sokat menet közben: csak egy kis hátizsákban vittem magammal hat db szendvicset, négy szelet csokit, négy szelet Sunbart, három banánt, ezenkívül pár szem cseresznye és egy jégkrém volt a napi menü. Inni sokat ittam, amikor csak volt rá lehetőségünk, mindig teletöltöttem a két háromnegyed literes kulacsomat.

Összegzés

Saját gps és Rudi méréseinek köszönhetően pontos adatok állnak rendelkezésemre: hajnali 4:18-tól este 21:58-ig (17 óra 40 perc alatt) összesen kereken 13 órát ültem a nyeregben, ezalatt 305 km-t teljesítettem (48 önálló település érintésével), ami nagyjából 23,5 km/h átlagsebességnek felel meg. Az átlagpulzusom 114 lett, jóval alacsonyabb, mint amit a futóversenyeken (akár az ultra távoknál is) mérni szoktam.

Ahogy előzetesen számítottam is rá: erővel, kondícióval nagyon jól bírtam az egész napot, viszont "minden más" alaposan próbára tett, így nagy kihívás volt a túra teljesítése. Minden máson a szokatlan testhelyzetből adódó fájdalmakat, a rutintalanságból fakadó technikai nehézségeket és a futásnál jóval intenzívebb figyelmet, koncentrációt igénylő mentális terhelést értem. Amíg a futásnál sokszor hosszú percekre is képes vagyok elbambulni (olyannyira, hogy sokszor azt sem tudom, merre jártam), addig a kerékpározás közben minden másodperc fokozott figyelmet igényel: bármikor jöhet egy gödör, amit ki kell kerülni, kanyarodnod kell nagy sebességgel, ügyelned kell a követési távolságra, készen kell állnod egy hirtelen fékezésre és a pedál kicsatolására, vigyáznod kell nehogy ütközz a szembejövővel vagy egy gyalogossal, és még hosszan sorolhatnám.

Büszke vagyok rá, hogy a futáson kívül egy másik sportágban is sikerült ilyen extrém próbát teljesítenem, és köszönöm az útitársak figyelmét, segítségét. Remek kis csapatot ismertem meg a Bringaklubosok személyében!

Az út során Józsi készített képeket, ide kattintva megnézhetők