2011. augusztus 8., hétfő

Harmadik helyen végeztem az országos bajnokságon

8-adik hónapban, este 8 órakor rajtoltunk,
8-as alakú pályán körözgettünk: na ki
találja el, hányas rajtszámot viseltem? :)
Szombaton éjjel került sor a korábban már beharangozott 100 km-es magyar bajnokságra. Nagyszerű élmény volt hazai pályán versenyezni, sok-sok családtag és barát szeme láttára megküzdeni a nagy kihívással, amit 100 km legyőzése jelent.

Bár messze nem sikerült azt az időt megfutnom, amire az edzésformám alapján számítottam (legalább 1 órával elmaradtam tőle), de 9 óra 13 perces eredményemmel így is dobogóra kerültem, hiszen a sportág világklasszisának számító Bogár János és Mózsik József mögött a harmadik helyen értem célba. Hogy azért másokat is próbára tett a kissé meleg, párás idő és az éjszakai időpont, arra bizonyíték, hogy a szám 2009-es és 2010-es magyar bajnoka is feladni kényszerült a versenyt, egyikük 37, másikuk 47 km-ig jutott.

Részletes beszámoló az Aszfaltszaggatók oldalán:

2 megjegyzés:

  1. Roli! Minden elismerésem,és gratulálok a 3.hely eléréséhez!!! Rengeteget készültél a versenyre,mennyire sikerült megvalósítani, amit hónapok óta terveztél? Milyen tervek foglalkoztatnak a futással kapcsolatban e nem minden napi verseny után? Jó regenerálódást kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Laci!
    Köszönöm, örülök a kérdésnek. Sajnos a táv teljesítésén (ami persze nem kis dolog egy ilyen versenyen) és a helyezésen kívül egyáltalán nem sikerült megfutni azt az időt, amit terveztem. Viszont ismét sokat tanultam, és voltak biztató jelek a jövőre nézve.
    Mindenképpen szeretném folytatni az ultrafutást, de a következő hosszú versenyem hosszú előkészítést igényel, így már nem 2011-ben fog rá sor kerülni. Egyelőre ennyi a biztos, a többit majd meglátom!
    Roli

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.